Cornwall - Symposium week - October 2023

 

Előkészületek

A nyári hónapokban született meg a gondolat, hogy szeretnék egy olyan tengeri kalandba belevágni, ami valamiben más mint a gyakran látogatott Adria. Nem túl hosszú keresgélés után Angliára esett a választásom, azon belül is Cornwall-ra. Hogy miért éppen ide? Mióta kajakozom, vágyakozva nézegetem Skócia, Wales és Anglia partjainál készült fotókat és ahogy találomra elkezdtem ezekben az országokban kajakos képzés után kutatni, feltünően naprakész és felkészült csapat benyomását keltette egy Cornwall-i weboldal.

Addig-addig ismerkedtem a régióval és az általuk kínált lehetőségekkel, míg egy nyári este laptopot ragadtam és e-mailben felvettem velük a kapcsolatot. Rövid bemutatkozással kezdtem és azután érdeklődtem, hogy a tapasztalatom alapján melyik programot/képzést tudják ajánlani. Meglepetésemre 1 napon belül jött a válasz, amiben leginkább az intermediate képzésükre hívták fel a figyelmemet, illetve az októberben tartandó "Symposium" hétre.

Elolvastam a program tájékoztatóját, de elsőre nem volt túl szimpatikus az októberi program, valamiért egy mini-fesztivál benyomását keltette. Én viszont nem kerestem a tömeget és a túl nagy létszámú rendvezényeket, ezért elsőre arra jutottam, hogy majd egy tavaszi öt napos képzésükre visszatérek, miután januárban kiírják az időpontokat.

Ahogy teltek a napok, nem hagyott nyugodni az angliai út gondolata. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan lehet odajutni, milyen utazási opcióval járok a legjobban. Ekkor már feladatként tekintettem az útra. Lett egy projektem, amivel a nyári esték egy részét töltöttem.

Többször nekifutottam a különböző utazási lehetőségeknek, végül egy olcsó repülőjárat és a vonat kombinációja tűnt anyagilag és időben is elfogadhatónak, bár a reptértől a 6-7 órás vonatozás 3 átszállással nem volt túl vonzó. Aztán az autóbérlés lehetőségét mérlegeltem, de ha egy vállalható biztosítási csomagot választottam az ott töltött 7 napra, akkor rögtön 150 eFt felé ugrott az autóbérlés díja, ennyit pedig nem akartam az utazásra költeni, így maradt a vonat. Mire kidolgoztam az utazás részleteit, addigra azt is sikerült elhatároznom, hogy az októberi programot választom. A tavasz még beláthatatlanul távolinak tűnt.

Célok

Az utazás előtt végig gondoltam, hogy mit várok az utazástól és az alábbiakra jutottam, fontossági sorrendbe rendezve azokat:

1. Óceáni evezés/szörfözés kipróbálása
2. Természeti látnivalók
3. Helyi árapály jelenség megismerése
4.  Helyi képzések struktúrája, tematikája
5. A helyi kajakosok felszerelése/szokásai

Utazás

London mellé a Ryanair egyik járatával jutottam el, ahonnan vonattal vettem célba az ország dél-nyugati csücskét. Paddingtonból utaztam Truro-ba, ahol egy átszállással jutottam el Falmouth-ba. Az út meglehetősen hosszú volt. Utazás közben zenehallgatás mellett a vidéki tájban gyönyörködtem, érdekesnek találtam az angol vidéki élet épületeit, a legelőket, de ugyanilyen érdekesnek találtam egy-egy nagyobb városban a vasút mellett fekvő lakóházakat, olcsó(bb)nak tűnő társasházak hátsó kertjeit, ami ha csak egy pillanatra is, de betekintést engedett az ott élők privát életebe.

Érkezésemkor egy - még itthon letöltött - applikáció segítségével rendeltem taxit, az amúgy elég kis településen. A taxin kívül más opció nem nagyon volt egyébként. A farmra vezető autóút elég forgalmas és szűk volt, alig fért el egymás mellett két autó. Érkezésemkor már elég nagy létszámban gyűltek össze a résztvevők és a felállított sátorban a hosszú nap után jól esett a frissen csapolt sör.

A résztvevők többsége furgonnal érkezett a farmra.

Intermediate képzés (1-2. nap)

Első nap egy hat fős csoportban találtam magam. Reggel a farm központi irodájában volt a találkozó az oktatóval, ahol bemutatkozás utána rövid megbeszélést tartottunk a hét céljairól, ki mit remél az egy hetes programtól. Ezután átvettük, hogy egy kajaktúra előtt milyen tényezőkre kell figyelni az időjárás szempontjából. Első szempontként természetesen a szél lett megjelölve, majd rövid elméleti oktatást kaptunk az árapály jelenségéről. Alapvetően túl sok új információ nem hangzott el számomra, de az már ezen a megbeszélésen is átjött, hogy a helyismeret elengedhetetlen.

A képzés első napja – számomra meglepő módon – evezéstechnikával kezdődött. Kezdtük azzal, hogy hogyan kell hatékonyan evezni és végig vettük az olyan technikákat, mint a hátra evezés, az oldalra evezés és egyéb manőverező módszereket. Azért volt ez meglepő, mert ezt a tematikát inkább egy alapszintű képzés tananyagának gondoltam. Nem számítottam arra, hogy Anglia partjainál ősszel azt fogom tanulni, hogyan kell evezni.

A csapatban jó volt a hangulat, az oktató is felkészült volt, de alapvetően untam a napot. Bár nap végén visszatekintve, volt amit hasznosnak találtam: az általam már ismertek újbóli meghallgatása közben volt időm figyelni a részletekre, pl. hogyan lehet gyorsabb, hatékonyabb a 360 fokos fordulás és hogyan lehet még magabiztosabban egy szikla hasadékba hátrafelé beevezni.. eddig is használtam hasonló technikákat , de talán ennyire nem voltak tudatosak a mozdulataim. Itt most volt idő arra, hogy tankönyv szerű pontossággal próbáljam meg végrehajtani az oktató instrukcióit.

Második nap ön- és társmentés gyakorlatok következtek, emellett egy visszafogott tempójú túrázást csempésztünk a napba, amiben volt egy kevés "rock gardening" is. A tanagyag általam ismert volt, megint maradt a már korábban ismert technikák minél precízebb végrehajtása. Kihívást sajnos a második nap sem sikerült találnom. llletve egyet mégis csak sikerült. :) Az egyik gyakorlat az ájult csapattársunk visszafordítása volt a víz alól. Egyszer már volt szerencsém ezt gyakorolni Lumbardában, nem tűnt túl nehéz feladatnak, de akkor, mint segítséget nyújtó vettem részt a gyakorlatban, nem voltam még az áldozat szerepében. Most párokba állva először én mentettem meg és fordítottam vissza a víz alól az ájult és magatehetetlen társam. Mentettként már nem volt ilyen könnyű dolgom. Miután befordultam a vízbe, megérkezett a segítség, de valahogy nem akartam kiemelkedni a vízből. Éreztem, hogy mozgatják a kajakom, de társam a mellényemen sehogy sem talált fogást... teltek a másodpercek és az én fejem még mindig víz alatt volt. Az addig „ájult” és „ernyedt” testem kezdett befeszülni, ahogy fogyott a levegőm...egy idő után önkéntelenül próbáltam kihajolni a víz felszín felé még mindig fejjel lefelé ülve a kajakban. Egyszer kaptam kb. 1-2 másodpercet a víz felé emelkedve, amikor vettem egy gyors levegőt, de rögtön vissza is kerültem a víz alá. Nemsokkal ezután feladtam és kiszabadítottam magam a kajakból. Miután az oktató ezt végig nézte, annyi megjegyzést tett hozzá, hogy nehezíti a gyakorlatot, ha a mentett nem teljesen ernyedt és be van feszülve, mert nem lehet mozgatni a testét és nehezebb hátra fektetni a deckre a súlypontot. Sajnáltam... nem voltam jó áldozat. :)

Az első két nap gyönyörű napsütésben, szélcsendes körülmények között telt el… kifejezetten csalódott voltam emiatt. Ilyen időjárást és hullámokat otthon is találtam volna, ehhez még az Adriára sem kellett volna leutaznom, gondoltam. Csalódottságomat nem tudtam magamban tartani. A farmra visszavezető úton együtt mentem az oktatónkkal, akinek jeleztem, hogy ennél nagyobb kihívást reméltem. Természetesen megértette, nagy egyetértésben megbeszéltük, hogy előre nehéz felmérni az igényeket úgy, hogy nem eveztünk még korábban együtt, illetve annyit mondott, hogy azt látja, hogy magabiztoson mozgok a kajakommal, nem hiszi, hogy gond lenne velem egy haladó csoportban.

Aznap estére rövid sétát terveztem a farmról vezető gyalogtúra útvonalon, gondoltam felfedezem a legközelebbi tengerpartra vezető útvonalat. Nem feledkeztem meg a fejlámpámról sem arra az esetre, ha a visszafelé vezető úton rámsötétedne. Pár száz métert tehettem meg és az járt a fejemben, hogy ez így eddig nem nagy durranás és arra jutottam végül, hogy hagyom a túrát és visszafordulok, megpróbálok beszélni a központ vezetőjével. Nincsenek véletlenek, éppen bent volt az irodájában, akinek elmondtam, hogy minden nagyon szuper, nagyon jó az oktatás, de ennél nagyobb kihívást keresek. Valamennyire kellemetlen volt a helyzet, de megértően állt hozzá. Nem ígért semmit, annyit mondott, hogy beszél a többi oktatóval és meglátják mit tehetnek. Még aznap este hívott, hogy holnap reggel az advance túrázók csoportban tudnám folytatni, ha nekem oké. Nekem nagyon oké volt! 😃 Utólag hálás vagyok nekik, hogy nem az advanced oktatást ajánlották fel, hanem a túrázók csoportot, őszintén szólva nem lett volna kedvem újabb oktatáson részt venni és elméletet hallgatni. Ez volt egyébként az egyik nagy tanulsága az utamnak: soha többet elméleti „oktatás”, pláne nem több napos. Az elmúlt években részt vettem több oktatáson is és ezek között volt olyan, ami az én hobbi igényeimhez kellően alapos elméleti tudást adott.

A "haladó túrázók" csoportban (3-5. nap)

Másnap reggel izgatottan ébredtem, nem kellett megvárnom az ébresztő órát. Elképzelni sem tudtam, hogy mi vár rám aznap... első alkalommal merült fel bennem, hogy van-e keresnivalóm a haladó csoportban. Fogalmam sem volt mekkora „zúzás” lehet itt egy-egy szelesebb időben, de azt már hallottam az esti beszélgetéseknél, hogy amíg az én csoportom nyugodt vízben gyakorolt a második napon, addig a haladó csoport az északi oldalon nem tudott kikötni ebédelni a hullámzástól. Ez a hír tovább erősítette bennem, hogy a itt a helyismeret mennyire fontos az útvonal/úticél kiválasztásánál.

A központnak elég komoly logisztikai kihívást jelentett, hogy megoldják a csoport váltásomat. A kajakom még az előző oktatóm autóján volt, akinek reggel hamarabb kellett emiatt érkeznie, hogy időben el tudjunk indulni a farmról a haladó csoport találkozási pontjához. Megérkezésemkor a rövid bemutatkozásom után annyi kérdése volt a túravezetőnek, hogy tudok-e eszkimózni, tisztában vagyok-e a mentési gyakorlatokkal és van-e sisakom… mert az éppen a kajakomban volt. Miután mindháromra igen-nel választom, üdvözöltek a csoportban. Gyanús volt, hogy ennyivel nem úszom meg. :)

Megtartották az eligazítást, egy kajakra rögzített, tasakban tartott papír alapú térképen beszéltük át az aznapi úticélt. Az aznapi útvonal Portreath Beach-től indult és a célpont a Godrevy világító torony volt. Nyugati, dél-nyugati szél fújt, kérdéses volt, hogy a szél engedi-e, hogy kimenjünk a világítótoronyhoz a túra végén. Ahogy elindultunk és kiértünk az öblöt védő partszakasz mögül, rögtön megkaptam amiért jöttem. 5-6-os szél és erősen hullámzó nyílt tenger... az első gondolatom az volt, hogy „na, fasza.. ezt akartam, hát megkaptam.. b*ssza meg… b*ssza meg…„ Valahol 0,5-1 óra volt, mire az agyam átállt és nem túlélésként fogtam fel az evezést, ennyi idő kellett, hogy normalizálódjon a pulzusom és ne túlélő üzemmódban működjek. A kb. 10 km-re lévő világítótornyot hol erős, hol erősebb szélben közelítettük meg, majd elérkeztünk a torony előtti utolsó pihenőhöz (Navax Point) ahol végül úgy döntött a csapat vezetője a többi túrvezetővel konzultálva, hogy mehetünk a világítótoronyhoz. Ott az eddigieknél valamivel még vadabb körülmények vártak, megkerülve néhány sziklát elértük a világítótorony mellett a hullámzásnak és a szélnek leginkább kitett részt, ahol a túravezető elkiáltotta magát.. „do a roll! do a roll, now!” Azt hittem viccelt.. végig arra koncentráltam, hogy ne lepjen meg egyik hullám se, erre most azt kérik, hogy forduljak be. Elsőre átfutott az agyamon, hogy elsunnyogom, de körülöttem mindenki befordult a vízbe, ezért elég feltűnő lehettem, ahogy hezitálok. Miután a tekintetem találkozott a túravezetőével, már nem volt kérdés, hogy nekem is fordulni kell. 😃 Ez volt az első olyan eszkimóm egyébként, amit olyan hullámok között csináltam, ami talán be tudott volna borítani magától is... örültem, hogy elsőre sikerült.

Ezt követően újabb feladat várt ránk, ami már opcionális volt.. idő közben lett egy sérülésünk, az egyik kajakot a hullámzás nekidobta a másiknak amikor álltunk és eszkimóztunk a kitett részen és olyan szerencsétlenül sikerült ütközniük, hogy az egyikőjük keze a két kajak közé került.

A következő feladathoz újból megkerültük a világítótornyot, de ekkorra felerősödött a dagály és kb. ¾ órán keresztül küzdöttünk, hogy újra visszajussunk az előző pozíciónkra. Néha úgy tűnt, mintha egyhelyben eveznék, ránézve az órámra 2-2,5 km/h-val haladtam úgy, hogy 100% beleadtam mindent, magas pulzussal, leizzadva sikerült megtenni a kört. Őszintén szólva azt gondoltam, hogy ez volt maga a feladat. 😊 Aztán a túravezető gyorsan elhesegette ezt a gondolatomat, amikor elkezdett sorra egyenként ránk mutogatni a következő kurta instrukcióval: „roll, self-rescue, roll, self-rescue…” Rám valahogy megintcsak az eszkimó jutott. Már nem próbáltam alibizni, rögtön fordultam a vízbe, gondoltam, jobb ezen gyorsan túl lenni.. kb. 10 méterre lehettem a túravezetőtől, aki látta a sikeres, bár nem túl elegáns eszkimómat.. még ki se fújtam az orromból a vizet, amikor hallottam, hogy akkor csináljak egy self-rescue-t is. 😃 Ezen már meg se lepődtem. Elég magabiztos az önmentésem, úgyhogy gondoltam, ez sima ügy. Épp felkapaszkodtam a vízből a hajóm hátsó deck-jére amikor egy érkező hullám átdobott a hajómon, úgy, hogy elejtettem az evezőmet. Nem sokat észleltem belőle, de állítólag egy másik kajakost is nekidobott a hullám az enyémnek miközben én vízben voltam. Kis szerencsével két három kapálódzó mozdulat után elértem az evezőmet és a kajakomat is és tanulva az esetből, megvártam a következő hullámot és csak utána kezdtem el visszamászni.. szerencsére másodjára már sikerült villámgyorsan bepattani a kajakba. Ezután már megkaptam a „Well done, Zoltan”-t.

Másnap iszonyatosan fáradtan ébredtem, hiába feküdtem le időben, kevés volt. Ekkorra jöhetett ki rajtam a hosszú utazás, a 3 nap kajakozás és átlagosnál gyengébb étkezés hatása. Aznap nem volt túlzottan sok kedvem evezni, de szerencsére mire vízre szállok, ez általában gyorsan elmúlik, ez most is így volt. Az aznapi túra adrenalin részét egy szörf beach jelentette. Életemben először láttam, szép, szabályos szörf hullámokat, amik 7-10 másodpercenként követték egymást. Nem voltak nagy hullámok , valahol 1 és 1,5 méter közé becsültem őket. Bár még sosem próbáltam ekkora hullámokon szörfözni, mégis nagyon megörültem neki. Gondoltam, hogy itt az alkalom, hogy átültessem az Adrián tanultakat igazi szörf hullámokra. Hát.. nem úgy sikerült az első szörf session, ahogy azt elképzeltem. Az első próbámat a part felé még valahogy megúsztam, szörfözésnek nem mondanám amit sikerült kihoznom a siklásból, de talpon maradtam. Visszafelé evezve már pislogtam, hogy uh, milyen ereje van a hullámoknak.. aztán a következő fél órában a 3 próbából 3x borultam. Első alkalommal éreztem milyen az, amikor kicsavarja egy hullám a kajakot alólam, és erővel belefordít a vízbe. Egészen más az élmény, mint amikor önszántamból fordulok az alattam lévő vízbe. Az első borulást eszkimóval mentettem, itt még csak repedezett az önbizalmam. A második borulásomnál aztán - nincs mit szépíteni - az érkező hullámok megrágtak és kiköptek: két sikertelen eszkimó után megpróbáltam két hullám között gyorsan visszamászni az egyébként félig vízzel teli kajakomba, de persze újabb borulás következett… a hozzám legközelebb álló túravezető intett, hogy menjek ki, ezt már csak parton tudom újra összeszedni. Mire ezek után partra jutottam és víztelenítettem a hajómat, teljesen kimerültem. A rövid szörfös próbálkozásom csúfos kudarcba fulladt, el is ment a kedvem a szörf hullámoktól és innentől kezdve más szemmel néztem rájuk. :)

    A kép csak illusztráció, kb. ilyen méretű hullámokkal gyűlt meg a bajom.

Utolsó nap ismét lehetőség nyílt a szörfözés gyakorlására a nap elején és a nap végén is, igaz, jóval kisebb hullámokon tudtunk gyakorolni, amit egyáltalán nem bántam, mert még bennem volt az az előző nap kudarca. Nagyon óvatosan közelítettem a hullámokhoz és nagyon hamar visszafordultam a parttól, egyik porcikám sem kívánta, hogy orral beleálljak a homokos partba. Aztán ahogy telt az idő, egyre magabiztosabb lettem. Az alsó támaszt gyakoroltam és erőltettem. Korábban jól elvoltam a felső támasszal, eddig azt preferáltam. Egy korábbi Adriás videómat visszanézve, szinte végig felső támaszt használtam, de arra kellett rájöjjek, hogy a szörf hullámokon nem igazán működik. Ha elég magas a hullám, akkor nem tudok átnyúlni a hullám felett és támasztani, csak az alsó támasz jelent kellően stabil megoldást. Szép szörfözéseim ugyan nem voltak, de volt egy két erősebb hullám, ami elkapott oldalról vagy éppen hátulról és alsó támasszal ezeket most már megúsztam borulás nélkül. Egy következő tanulsága volt a hétnek, hogy fejlesztenem kell az alsó támaszt, mert nem éreztem 100% stabilnak.

A szervező Cornwall team egyébként nagyon profi volt. Folyamatosan szemmel tartották a csapatot. Egyszer-kétszer elengedték magukat és nem tudták kihagyni a sziklák közötti ugrálást és elég bosszantó volt, hogy amíg én a túlélésért küzdöttem a szörf hullámokon, addig az egyik guide hátrafelé szörfözéssel múlatta az időt. 😊 Minden nap jól szervezett volt, nem kellett senkire várni. Az eligazítás egyértelmű volt és rövid, túra előtt mindenkit egyenként megkérdeztek, hogy jól van-e, készen áll-e. A haladó csoportban 12 főre jutott három túravezető. Szigorúan betartották a záró hajó szabályt, egyszer-kétszer próbáltam leszakadni a csoporttól egy-egy fotó miatt, de nem sikerült egyedül maradni, egyikük folyamatosan figyelt és bevárta az utolsó embert.

Ami nem tetszett

A legnagyobb problémám, hogy nem a saját hajómmal és nem a saját mellényemmel voltam. Hogy miért volt ez gond? Nos, a bérelt kajakom nem volt felkészítve a GoPro-m rögzítésére :), a ragacs, amit vittem magammal, nem ragadt meg a Delphin enyhén érdes (homokszemcsés?) műanyag felületén. A kötélzethez próbáltam rögzíteni, de ezzel annyit szenvedtem az enyhén hullmázó vízben is, hogy végül feladtam. A mellényembe pedig nem fért be a telefonom, maradt a napi rekesz, aminek az alján egy pici lyuk biztosította, hogy a bejutó víz ki tudjon folyni, ezért nem szívesen tartottam itt a telefonom. Ezek együtt így eléggé megnehezítették a fotók és videók készítését. Többnyire emiatt a fotozás lehetősége a partra korlátozódott, illetve egy-két nyugodt vizen tartott pihenőnél kezdtem el kikotorászni a telefonomat a száraz táskámból.

Emellett nyilván nem tetszett, bár remek kaland lett belőle és színessé tette az utolsó napomat: péntek délután mire visszaértem a szállásra, az összes cuccom ki volt pakolva a szobámból az ajtó elé. Bár jeleztem a szervezőnek, hogy szombaton utazom haza, ez kevés volt ahhoz, hogy a péntekig tartó program mellett még a péntek éjszakai szállásomról is gondoskodjanak. Én pedig elkövettem azt a hibát, hogy erre csak péntek reggel kérdeztem rá, de akkor már késő volt. Úgyhogy péntek délután nekiálltam szállás keresni aznap éjszakára. A farmról szerencsére könnyen találtam fuvart a városba, de szállást már nem volt ilyen könnyű találnom. Amit a Google feldobott szállás lehetőséget, az 130-180 font volt, amit sokaltam egy éjszakára, így azt találtam ki, hogy elindulok vonattal hazafelé, vagy legalábbis közelítek hozzá és visszautazom Truro-ba ahol, egyébként is át kellett volna szállnom másnap reggel. Szerencsére Truroban kb. 800 méterre találtam szállást elfogadható áron. Este 6 körül át tudtam venni a szállást. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy a rendezetlenül összedobált cuccaimat ki tudtam pakolni, a vizes felszerelésemet ki tudtam teregetni. Túl voltam a héten, szállásom is volt, úgyhogy jöhetett a lazítás.

Az estét Truro központjában töltöttem egy hosszú, kellemes sétával, isteni helyi gyorskajával. A napot egy hamisítatlan angol kocsmában zártam, ami este 8-kor már igencsak tele volt. Sokan voltak, hangosak voltak és remek volt a sör választék. Egy idő után túlságosan is angolnak éreztem a hangulatot (pl. a WC-ben látszólag ok nélkül vörös fejjel ordító fickó vagy a biztonsági őrrel hőbörgő erős ember miatt), ezért inkább angolosan távoztam és a pihenést választottam. Utólag egyáltalán nem bántam, hogy a péntek éjszakát már nem tudtam a farmon tölteni, nagyon tetszett a Truro kisvárosisas hangulata. A túra előtt kitűzött céljaim többsége teljesült. Utólag a képesítést adó képzésekről nem sikerült infót szereznem, de ezt ráérek majd a következő alkalommal körbe járni. 😊

Instagram: ignacz_zoli